Ezer Esztendő irodalmi és rajzpályázat, 2015.11.28.

Támogatók:

Kanjiza emmi-logo

Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete idén tizedik alkalommal hirdette meg az Ezer Esztendő című irodalmi és rajzpályázatot, melynek témája egy adott népmese illusztrálása, elmesélése, leírása, majd előadása volt, korcsoporttól függően. A megmérettetésre 2015. november 28-án, szombaton került sor az oromhegyesi Arany János Általános Iskolában. A szemlét ünnepi műsor-összeállítással nyitották meg az iskola negyedikesei: Erdélyi Kamilla, Sarnyai Kitti és Bicskei Iván.

Vajda Attila, a Pedagógus Egyesülete elnöke üdvözölte a versenyzőket, valamint a jelenlévő pedagógusokat, majd elmondta, hogy a verseny megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Magyarkanizsa Önkormányzata által kiírt pályázatok tették lehetővé.

A zsűri csoportonként három tanulót emelt ki a szemle legjobbjaiként. Minden versenyző oklevelet kapott, a kiemeltek pedig könyvjutalomban részesültek.

Az óvodások közül Milodanović Valentina (Martonos), Pijuković Barbara (Horgos), Nagy Boglárka (Magyarkanizsa), Mészáros Máté (Magyarkanizsa) és Cseh Petra (Tóthfalu) munkái érdemeltek jutalmat. Az első osztályosok közül Erdélyi Bálint (Oromhegyes), Kovács Réka (Zenta – Felsőhegy) és Oláh Lara (Orom) teljesítménye bizonyult legjobbnak. A második osztályosok kategóriájában legügyesebb mesemondók: Kovács Katalin (Völgyes), Magosi Réka (Magyarkanizsa) és Terényi Rómeó (Tóthfalu). A harmadik osztályosok megmérettetésében a következő tanulókat díjazta a zsűri: Farkas Luca (Magyarkanizsa), Hajas Gréta (Magyarkanizsa) és Visnyei Zsófia (Horgos). A negyedikesek közül legjobbnak bizonyult: Fajka Zsóka (Zenta-Felsőhegy), Hajbel Hédi (Horgos) és Sándor Szabolcs (Orom), az ötödikben pedig Gordos Anett (Magyarkanizsa), Lázár Anna (Magyarkanizsa) és Tukacs Anna (Orom).

A szervezők ezúton is köszönik a felkészítő pedagógusok és a zsűri munkáját!

Képek

Video