A megvalósítás időpontja: 2021. szeptembere és októbere (4 alkalom) Helyszín: Magyarkanizsa, Tisza-part, Oromhegyes, Orom. Táborszervező: Varjú Potrebić Tatjana. Résztvevők: Magyarkanizsa község felső osztályos tanulói és azok nevelői. A Covid-19-es pandémia miatt az idei Tisza táborunk nem a megszokott helyen, és időben zajlott. A járványhelyzetnek megfelelően átdolgozásra kerültek egyes programjaink. A tábor bejárós volt, és a …
„A csönd városa” – történelmi vetélkedő, 2021.06.09.
Programunk célkitűzése Magyarkanizsa község történetének, néprajzának és szokásainak megismertetése volt. Az általános iskola ötödik és hatodik osztályos diákjai számára próbáltuk ezt az ismeretanyagot átadni. A múlt év októberében indult meg a szervezkedés az akció megindítására. Az első találkozás november folyamán volt. A covid-19 járvány miatt áprilisig szüneteltek az előadások. Június folyamán megvalósult a zentai múzeumlátogatás. …
Magyarkanizsa története, 2021.01.29.
Egyesületünk az előző években is szervezett helytörténeti versenyt. A verseny célja a tanórán kívüli oktatás keretein belül az új ismeretek megszerzése, valamint az anyanyelv ápolása. A megmérettetésre 2021. január 29-én került sor az oromhegyesi általános iskolában. A versenyen 7. és 8. osztályos tanulók vettek részt, akik a vetélkedésre készített jegyzetből készültek fel. A versenyen összesen …
December puttonya 2020.
Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete és a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény versmondó vetélkedőt szervezett 2020. decemberében. A találkozóra minden iskola-előkészítős tagozatból egy-egy gyerek videokamerával rögzitett produkciója érkezett a zsűrihez, a község minden óvodájából (12). A megmérettetés legfőbb célja az anyanyelvápolás és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése volt. A találkozón minden kisgyerek egy-egy kifestőt, illetve …
Ezer esztendő – irodalmi verseny és rajzpályázat, 2020.11.18.
2020. november 18-án került sor az Ezer esztendő elnevezésű mesemondó verseny megszervezésére, amelyet Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete hirdetett meg, immár tizenötödik alkalommal. A megmérettetés helyszíne az oromhegyesi Arany János Általános Iskola volt. Az irodalmi és rajzpályázat témája egy adott népmese illusztrálása, elmesélése, leírása, majd előadása volt, korcsoporttól függően. Vajda Attila az intézmény igazgatójaként és a …